2013. december 20., péntek

Epilógus

OWEN SZEMSZÖGE

Egy év elteltével
december 24.

Nagyot lélegeztem, testem elemelkedett az ágytól, levegőért kaptam, álmomban mintha fojtogattak volna. Ismét rémálom tört rám, álmomban visszaidéztem mindent, ami azon az estén történt. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, ahogy Remy ott feküdt, és én tehetetlenül álltam, miközben a mentősök az életéért harcoltak. Életem legszörnyűbb órái voltak, s mindig újrajátszódott a fejemben, végigpörögtek az események. Egy éve volt mindez, mégis pontosan emlékeztem minden kínkeserves órájára. Szemeimet lehunyva tapogatóztam, kerestem a másik test melegét, de egyszerűen nem találtam. Ijedten kaptam oldalra tekintetemet, a félhomályban hunyorogva kerestem valami mozgást, de egyszerűen semmi. Egy melegítőalsóért nyúltam, hanyagul hagytam csípőmön lecsúszni, nyújtóztam, miközben elindultam a folyosón. Az utolsó lépcsőfokról láttam, amint a konyhából fény szűrődött ki, gondolkodás nélkül mentem arra. Magányosan, háttal álldogált a pultnál, kezeivel egy pohár vizet markolt, amit lassan emelt a szájához, és kortyolt bele. Az egyik felsőmet viselte, hallottam szipogását, próbálta könnyeit visszafojtani.
- Nem szeretek egyedül ébredni - dörmögtem fülébe, ölelésem meglepte őt, hangomtól éreztem, amint összerezzen. Kibontakozott karjaimból, szembe fordult velem, ám szégyenlősen fordította el tekintetét, míg állához nem nyúltam kényszerítve, hogy nézzen rám.
- C-csak egy pohár vízért jöttem – dadogta, testem felforrósodott, ahogyan kiejtette gyönyörű ajkain a szavakat, kissé fájdalmasan. Tudtam, hogy ugyanarra gondolunk, mindkettőnk némán kémlelte a másikat.

- Egy éve történt, Owen - suttogta, szavai mélyen hatottak, egy könnycsepp folyt végig arcán.
- Elmúlt, oké? Ne sírj, kérlek szerelmem - motyogtam halkan a szavakat, ujjammal letöröltem a könnycseppet, mellkasomhoz húztam, éreztem, amint mély levegőt vesz. Annyi ideig láttam sírni, egyszerűen sosem nem tudtam kezelni szomorúságát, minél többször akartam látni édes mosolyát.
- Fáj, Owen - mutatott a szívére, majd folytatta. - Félek, hogy megismétlődik. Hogy elhagysz - hangja megremegett, készen állt arra, hogy sírjon, de nem hagyhattam. Most nem.
- Ezt már megbeszéltük, Remy. Ennél jobban nem tudom bizonyítani, mint ahogy az elmúlt évben, hogy mindennél jobban szeretlek. Sosem hagynálak el. Soha - suttogtam, ez volt az utolsó mentsváram. 
Annyira nehéz volt őt meggyőznöm mindenről, hogy szerettem, hogy őt akartam. Lebeszélni, hogy szeresse az életét, ne meneküljön a problémák elől. Ne akarjon meghalni. Olyan makacs volt, önfejű, zárkózott, és mindenek ellenére az egyik legértékesebb ember az életemben. Nem akartam azt mondani, hogy ő volt az első lány az életemben, akit szerettem, mint a legtöbb nyálas filmben, mert magamnak is hazudtam volna. De sosem volt afféle vonzódás más iránt, mint iránta. Éreztétek már azt, amikor minden egyes percet vele töltenél életed végéig? Hogy nem akarod máshol látni, mint folyamatosan a karjaidban? Sok időbe telt, míg végül tisztázni tudtuk a dolgokat. A folyamatos veszekedések, amik az elején voltak, a szarságok, amik megnehezítették a napjainkat, mind a múlté. Egy barom voltam, és minden hülyeségemet jóvá akartam tenni, soha többé nem akartam őt megbántani, mindennél jobban akartam, hogy mellettem legyen. Szorosan tartottam, amikor éreztem, hogy lélegzete folyamatosan lassult, meglestem, amint szemeit lehunyta, mélyen szippantott illatomból, mely kissé mosolygásra késztette. Ó az én megtört, gyönyörű barátnőm. Kissé lejjebb hajoltam, karommal átfogtam térdhajlatánál, míg másikkal a hátát tartottam, magamhoz emelve vittem fel egészen a szobáig. Nem ellenkezett, amikor lefektettem az ágyra, áttettem karjaimat, lágy csókot lehelve ajkaira átmentem a másik oldalra.
- Törődöm veled - vontam ölelésembe, a takarót magunkra húztam. - Örökké törődni fogok veled - duruzsoltam fülébe a teljes igazságot, ujjai szorosabban markoltak bőrömet a mellkasomon, ahol meleg leheletet éreztem. Tudtam, mennyire össze lehet törni akár csak egyetlen szóval, próbáltam neki mindent megadni, amit csak lehet. Szívverése lelassult, zihálása lehalkult, csöndesen adta át magát az álmoknak. Szemeimre ólomsúlyok nehezedtek, nyugodtság uralkodott a szobán, féltem lehunyni szemeimet. Olyan békességgel töltött el, ahogy rá néztem. Az életet tartottam a kezemben, és ezzel teljes mértékig tisztában voltam. Én voltam az utolsó pont az életében. Egy éve minden búcsúzás nélkül elhagyta az édesanyja, később elveszített egy számára fontos embert. Annyiszor megfordult a fejemben, mi lett volna, ha nem vagyok olyan ostoba, és nem kergetem el magam mellől? Ha Chase helyett én lettem volna mellette? Mégis hálás lehettem annak a fiúnak, aki olyannyira szerette a karjaim közt tartott lányt. Ő tartotta benne a lelket, és tudtam, hogy teljes szívéből szerette. Hogy féltékeny voltam e akkor rájuk? Mérhetetlenül, hiszen én sohasem voltam mellette, mert mindig féltem, hogy valamit elszúrok. Kicsinyességem miatt, annyi ideig szenvedett miattam, és amikor valaki rátalált, magamat hibáztattam, hogy az a valaki nem én vagyok, mert egyszerűen gyáva voltam. Haragudtam, mégis megértettem. Ő mindent megadott neki, amire szüksége volt. Szeretet. Aztán a dolgok olyan hirtelen történtek, nem akartam őket elválasztani. Csak nem akartam, hogy elveszítse a fejét. Nem tudtam volna élni a tudattal, hogy szenved, mégis idióta módjára elhittem, amikor azt mondta, hogy jól van. Hirtelen cselekedett, nem gondolkodott. Nem tudta elhinni, nem akarta elhinni, pedig én meg akartam neki azt, amire szüksége volt. Végre mellette akartam lenni. Aznap este, amikor ott láttam feküdni szinte élettelenül, dühös voltam magamra, mert felelősnek éreztem magam. Ideges voltam, gyűlöltem minden egyes pillanatát, amit a kórházban töltött. Végül a kezembe vettem a sorsát, és ebben anyuék mind támogattak. Valamilyen szinten mindent nekik köszönhetek, mert megértettek, mert segítettek, mert tudták, mennyire fontos ez nekem. Mindent tudtak, és Remy nem ellenkezett, egyszerűen nem tudott. Talán nem is akart. Bebizonyítottam mindent, ami tőlem telhetett, a szívemet adtam neki, ő pedig hálás volt mindazért, ami történt. Tudtam, hogy mennyire szeret, és hogy én mennyire szeretem. A gyengéd, törékeny lányt ki akartam egészíteni, meg akartam óvni mindentől, ami csak érheti, nem tudtam volna elviselni, ha ismét magába zuhan. A hónapok, amiket átéltünk, mindkettőnk számára furcsa volt, egyszerűen minden csak megtörtént, hagytuk magunkat sodródni az árral. Annyi kérdés volt mindkettőnkben, amit egyszerre zúdítottunk a másikra. Érthetetlen dolgok, amikre egyikünk sem tudott néha válaszolni, hülyeségek, amiket az akkori pillanatban komolyan gondoltunk. Bármit megtettem volna, hogy biztonságban tudjam. Öltem, meghaltam volna, hiszen ő volt számomra a mindenség.
- Jóéjszakát, Édes - suttogtam utolsó leheletemmel, mielőtt hagytam volna magam elragadni egy másik világba.

***

Mosolyom széles lett, ahogy megéreztem valakinek a pillantását magamon. Vigyorom egyre szélesebb lett, ahogy gödreimbe fúródtak hosszú ujjai, amelyek tenyeremben mindig eltörpültek.
- Owen, kelj fel. Anyukád szólt – kuncogott, ahogy kezeimmel keze után kaptam, szemeim még mindig csukva voltak.
- Jó reggelt, Gyönyörű - motyogtam, szemeim lassan nyíltak ki, kissé megdörzsöltem őket, majd testemmel hirtelen fordultam át, magam alatt tartva a lányt, akit szeretek. Meglepődött hirtelen tettemen, ajkai elnyíltak, szemei kissé félve néztek rám. Orrommal megböktem őt, kényszerítve valami üdvözlést, de nem kaptam, csak mosolygó pillantást. Végigsimogattam arcának vonalán, száján ujjaimmal, majd egészen hasától kezdve combjának végéig. Lélegzete elakadt, kívánatosan nyaltam meg a számat, egy csókért könyörögve. Imádtam a tudatot, hogy ilyen hatással lehetek rá, mégis olyan félénk volt, kényszerítettem, hogy kezdeményezzen. Lebiggyesztette ajkait, nem teljesítette néma kívánságomat. Közelebb hajoltam, szája szinte súrolta az enyémet, de még mielőtt egymáshoz ért volna, hátrébb húzódtam. Szemei csukva voltak, halk sóhaj szökött ki száján, nem szerette, ha játszom vele.
- Kész a reggeli – suttogtam, ajkaimon ékes vigyor terült szét, ahogy szemeit kinyitotta. Dühösen tolt el magától, azonban azonnal visszahúztam, amint el akart menni. Forró csókban értek össze ajkaink, kezeivel hajamat babrálta, amit mindig is imádtam. Rövid volt, mégis életem legjobb pillanatai közé tartozott. Megfogtam derekát, úgy segítettem felállni az ágyból, később kézenfogva sétáltunk le a konyhába.
- Remy - kiáltott fel először öcsém, hangjában vidámság volt, gyermekded mosollyal, teljes nekifutással rohant felé, majd lábába kapaszkodott. Lehajolt hozzá, mosollyal az arcomon néztem a jelenetet, ami lejátszódott előttem.
- Ahw, kicsikéim - áradozott anya, kezeit összekulcsolta, mosolya mindennél ragyogóbb volt. - Annyira hiányoztál - ölelt szorosan magához, a levegő a tüdőmben rekedt, szorítása egyre erősebb lett.
- Anyu - nevettem elfúlva. - Még csak négy hónapja mentünk el - suttogtam, a hangok alig hagyták el számat, mire anya megértette, hogy ideje elengedni.
- De olyan régóta volt - mosolygott fájdalmasan. - Milyen az egyetemi élet, gyerekek? - szólalt meg apa, aki az asztal felé bökött ujjával. Követtük őt, éreztem, ahogy Remy még jobban belém kapaszkodott, ajkain lágy mosoly terült el, ahogy az asztalra nézett. Kezdetét vette egy átlagos család, átlagos napja, merthogy Remy is a családunkba tartozott. Felhúztam egyik ajkamat, ahogy kezeire néztem, mely a pirítóst vajazta, végigfuttattam tekintetem ujjain ragyogó gyűrűt, mellyel meggyőztem őt. Nem házasságról, csupán a bizalmamról, a jövőmről, melybe ő is beletartozott. Mérhetetlenül megmelengette a szívemet, ahogy végignéztem az egész szobán, a hangok, a jókedvű kacajok és tudtam, ennél többet nem is tudnék adni neki, mint amit most nyújtottam. Az életemet.

5 megjegyzés:

  1. Hű. Azta. De jó. Nem jutnak eszembe a megfelelő szavak;))
    Rohadt jó rész lett, tökéletes befejezése ennek a szinte tökéletes történetnek! (azért csak szinte tökéletes, mert szerintem nem létezik történet, ami hibátlan és tökéletes. Egy történet lehet varázslatos, megható, de nem tökéletes. Szóval kérlek ezt ne vedd sértésnek. Nagyon jól írsz;))
    Alig vártam már hogy írj, szinte minden nap néztem, hogy van - e már epilogus. Csodálatos befejezés lett. Nem tudok mást írni, csak hogy nagyon jó lett:DDD
    Puszaa;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon drága vagy!:) Nem vettem sértésnek, ne aggódj. Köszönök mindent!:)xx

      Törlés
  2. Te jó Isten.Nem tudom mit mondhatnék..Hihetetlenül át tudtam érezni Remy érzéseit.Volt, mikor nevettem, szurkoltam neki, hogy jöjjön össze Owennel, kicsit elszomorodtam mikor azthittem Chase lesz a barátja/Harry függő vagyok:D/ .. viszont örültem, hogy közben Owenbe szerelmes...Annyira jó volt úgy olvasni, hogy nem folyamatosan pártolgat át..hanem...nem is tudom hogy fejezzem ki..Egy fiúhoz maradt szerelmesen hű..de..valahogy ezt megtudta oldalni..Iszonyat jól irtad le...annyira meglepődtem ezen a történeten...hihetetlen jó..EZ nem kifejezés...a végén úgy sírtam...Úgy sajnáltam, mert teljesen megértettem őt..
    Nem hagyhattam komment nélkül..kedvenc blogom lett:)) <3
    Köszönöm hogy írtad, és köszönöm, hogy szép vége lett:)) Olyan gyönyrű történet...le sem bírtam venni a szemem a betűkről..egyszer mentem el wc-re mert már nem bírtam tovább xdd még mérges is voltam magamra.xd...

    Köszönöm, hogy megírtad ezt nekünk<3 Nagyon...igazán hálás vagyok!:) /Főleg az tetszik, hogy úgy nyerted el a tetszésem, hogy más neveket használtál a szereplőkhöz..ezeket általában egyből bezárom..de utálnám magam, ha ezt bezártam volna./Imádlak!:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh Egek, én köszönöm, hogy ennyire aranyos vagy. Olyan jól esett ezt most végigolvasni, köszönöm, hogy leírtad. És még egyszer. Én köszönöm, hogy olvastátok, nélkületek semmi sem lett volna belőle. <3:)

      Törlés
  3. Jesszusoooom!!! Imádom egyszerűen fantasztikus 😍 nagyon tetszett a történet, egyszerűen nem tudtam abba hagyni az olvasást. Most találtam rá, de teljesen megérte. És sikerült megsiratni is 😭😄 először én se nagyon akartam elolvasni, mert imádom Carat és Harryt is birom,de ugye a nevek azok nem stimmeltek. Végül elkezdtem és nem volt megállás.....hihetetlen jó lett, gratulálök és a magam és mások nevében is köszönjük😍💝

    VálaszTörlés